Céljaink

A Müncheni Magyar Családok Klubja (MaCSKa) tavaly szeptemberben indult el önszerveződő közösség létrehozása céljából 3 lelkes édesanya kezdeményezésére. Az alapító tagok pedagógus diplomával, zenei előképzettséggel, illetve bábszínházas tapasztalattal építik fel hétről-hétre a foglalkozásokat, de nagy örömmel fogadják a tagok ötleteit, elképzeléseit az önszerveződés minden formájában. A családok minden csütörtökön 16:00-18:00 óra között tartják összejöveteleiket az Unter den Arcaden kultúrház tágas, játszószobával és amerikai konyhával felszerelt helyiségeiben, és kis játszóudvarán az U2 Harthof megállójától 10 perc sétára.

A rendszeres összejövetelek valamint az ünnepekhez kötött alkalmi találkozók elsősorban magyar nyelvű családok számára nyújt ismerkedési lehetőséget. Így azok a magyar gyerekek és családjaik, akik az otthonukon kívül legnagyobb részt német közegben töltik mindennapjaikat, rendszeresen találkozhatnak, ismeretséget, barátságokat köthetnek magyar közegben.

Énekes-hangszeres-mondókás valamint kézműves foglalkozásaink úgy épülnek fel, hogy a gyermekek számára könnyedén megismerhetővé és megőrizhetővé váljék a magyar nyelv és kultúra gazdagsága. Az alapítók szakmai tudásukkal, kreatív ötleteikkel és töretlen lelkesedésükkel biztosítják a tartalmas időtöltéshez szükséges feltételeket. Igen népszerűek a havonta egy csütörtökön megszervezett közös sütés-főzés alkalmak is, ahol szülők és gyerekek együtt készítenek izgalmas finomságokat.

A magyar kultúra hagyományaira épülő hétvégi családi napok megszervezésével két havonta egyszer alkalom nyílik közös sütés-főzésre, ünneplésre, táncra és beszélgetésre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy az érdeklődés az ilyen jellegű összejövetelekre.

Rendszeresen szervezünk külső programokat is, kedveltek a közös kirándulások, múzeumlátogatások, játszóterezések.

A klub alapítói és aktív tagjai elkötelezettek abban, hogy más hasonló kezdeményezésekkel, csoportokkal, intézményekkel együtt nagyobb volumenű események szervezését és lebonyolítását is elvállalják. A 2015-ös Adventi családi nap és a Tavaszváró is ilyen volt, amelynek szervezésében a Katolikus Misszió Bébi-mami körével, a Regős táncegyesülettel, a Hétvégi Magyar Iskolával és a Református-Evangélikus Egyházközösséggel együtt a MaCsKa is részt vett.

A MaCsKa távlati célja, hogy az érdeklődő családok igényeit minél szélesebb palettán kielégítse. Ebből az elgondolásból indult el 2016 áprilisában a Baba-zenede, amely szerdánként 10:30-12:30 között az U2 Milbertshofen megállójától 5 percre nyújt zenei-hangszeres foglalkozásokat 0-2 éves gyermeknek és szüleiknek.